Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2012.03.16

Hatodikosok matek-sikere

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány az idei tanévben is megrendezte a Zrínyi Ilona matematikaversenyt, melyen az iskolák 3-8. osztályos tanulói vehettek részt, tetszőleges számú versenyzővel. Az első Zrínyi versenyen csak kecskeméti iskolákból vettek részt, majd Bács-Kiskun megyére is kibővítették. 1992-től már egész Magyarország, 1995-től a környező országok diákjai is részt veszek. Az indulók száma az utóbbi években a hetvenezret is elérte!

A versenyt teszt formájában bonyolították le. A versenyen a feladatok megoldására a 3-4. osztályos tanulóknak 60 perc (25 feladat), az 5-6. osztályos tanulóknak 75 perc (25 feladat), a 7-8. osztályos tanulóknak 90 perc (30 feladat) állt rendelkezésükre. Évfolyamonként iskolák közötti 3 fős csapatversenyt is meghirdettek. A sorrendet az iskola három legtöbb pontot elért tanulójának összpontszáma alapján állapították meg.

 
Iskolánk 19 felsős tanulóval (alsós sajnos nem) nevezett erre a versenyre: 4 ötödikes, 7 hatodikos, és 4 hetedikes és ugyanennyi nyolcadikos. Idén is, a verseny helyszínéül a monori Jászai Mari Általános Iskolát választottuk, ám, mint később kiderült, ez nem volt szerencsés választás, hisz a szervezők nem voltak a helyzet magaslatán (pedig már évek óta adnak otthont hasonló versenyeknek). Történt ugyanis, hogy a nyolcadikosaink termében olyan tanerő felügyelt, aki nem volt tisztában a verseny szabályaival, és 90 perc helyett már 60 perc után kiküldte a gyerekeket. Öt perc múlva, miután rájött a tévedésére visszahívta őket, azonban már nem minden gyereknek volt kedve visszamenni a terembe, így a mieink közül is csak egyetlen tanuló szánta rá magát a teszt folytatására.
Ezzel együtt a nyolcadikosok nem szerepeltek olyan rosszul… közülük Balasi Gábor eredménye lett a legjobb. Csapatban (Balasi Gábor, Kun Kiara, Sári Gergő) a környék iskolái közül csak Nagykáta, Tápiógyörgye és Tápiószentmárton végzett előttük, viszont sikerült megelőzni többek között a gyáli, diósdi, biatorbágyi, ócsai, dabasi és kistarcsai csapatokat.
A hetedikesek versenyében a legjobb helyen Béres Balázs végzett, a csapatversenyben (Béres Balázs, Papp Barbara, Gyányi Roland) pedig a Tápió-vidék negyedik legjobbjában számítunk a nagykátai, farmosi és györgyei hetedikesek mögött. Balázsék olyan városi csapatokat előztek mega megyében, mint Vecsés, Ócsa, Isaszeg, Gyál, Érd vagy Bugyi.
Az ötödikesek legjobbja Horváth Orsolya, aki csapatával (Horváth Orsolya, Pogány Izabella, Rózsa Bernadett) Nagykáta és Farmos mögött, viszont Albertirsa, Nagykőrös, Tápiógyörgye, Ecser, Fót, Gödöllő stb. előtt végzett.
Nem véletlenül hagytuk utoljára a hatodikosokat, hiszen ők értek el kiemelkedő eredményt egyéniben és csapatban is: Gomba, Telki, Herceghalom és Üröm után (139-ből) az ötödik legjobb községi csapat Pest megyében! Nagyobb pontszámot értek el mint Üllő, Ócsa, Cegléd, Vecsés, Nagykőrös, Dunakeszi, Gödöllő, Pomáz vagy Szentendre. Egyéniben Inoka Anna, Sári Réka és Kun Bence teljesített a legjobban, de pontszáma alapján dicséretet érdemel Nyeste Balázs és Tóth Enikő is.
Gratulálunk az elért eredményekhez, minden tanulónak köszönjük a részvételt, további jó tanulást és sok sikert kívánunk!