Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Érem nélkül a 6. TTA Mezei Futóbajnokságon

Szinte már a nyarat idéző kellemes, napsütéses időben rendezte hagyományos évadnyitó eseményét a Tápiómenti Tömegsport Alapítvány a tápiószecsői Azúrtermál Rendezvényház és repülőtér környezetében, ahol 27 általános - és középiskolás tanintézményből érkeztek diákok, hogy a Nagykáta és Monor körzet bajnokságán, valamint nyílt kategóriában mérjék össze tudásukat egyéni és csapatversenyben. Az eseményen idén részvételi csúcsot jelentő 663 versenyzőt regisztrálhattak.

Iskolánk tanulói, az I. korcsoportos lányok kivételével, minden szinten képviselték Tápióságot, ám sajnos idén érem nélkül távoztak a versenyről. A legjobb eredményünk (a Nagykáta körzet bajnokságban) Bodó Barbara 7. helyezése (II. kcs.), ezen kívül említésre méltó Pintér Andrea (III. kcs.) és Bató Norman (IV. kcs.) kilencedik helye. A legjobb húszban végzett még: Apró Dominika (13.), Horváth Helga (13.), Kun Kiara (14.), Erdélyi Zsolt (15.), Maczó Károly, Kiss Péter és Kun Attila.

És egy kis öröm az ürömben: az V.-VI. korcsoportos fiúknál volt tanulónk, Kocsis Péter bizonyult a legjobbnak.

A tápiószecsői futónap remek versenyzési lehetőséget biztosított az iskoláknak az április 3-án megrendezésre kerülő megyei döntőre, melyre egyik legeredményesebb futónk, Pintér Andrea is nevezett.

6.TTA Mezei Futóbajnokság - Egyéni érmesek

6.TTA Mezei Futóbajnokság - Dobogós csapatok

6.TTA Mezei Futóbajnokság- I. kcs. Leány egyéni eredménylista

6.TTA Mezei Futóbajnokság - I. kcs. Fiú egyéni eredménylista

6.TTA Mezei Futóbajnokság - II. kcs. Leány egyéni eredménylista

6.TTA Mezei Futóbajnokság - II. kcs. Fiú egyéni eredménylista

6.TTA Mezei Futóbajnokság - III. kcs. Leány egyéni eredménylista

6.TTA Mezei Futóbajnokság - III. kcs. Fiú egyéni eredménylista

6.TTA Mezei Futóbajnokság - IV. kcs. Fiú egyéni eredménylista

6.TTA Mezei Futóbajnokság - IV. V. VI. kcs. Leány, Felnõtt Nõi egyéni eredménylista

(Forrás: tapiomenti-tomegsport.hu)